Krisztus megáldja azt, aki rá építkezik

Oláh Zsolt és Vass Loránt diakónusokat pappá, Molnár Eduárd és Istvánfi Szilárd növendékeket pedig diakónussá szentelte Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök szombaton a Székesegyházban.

Két új papja van a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének, miután szombaton a reggel tíz órakor kezdődött szertartás keretében Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök pappá szentelte Oláh Zsolt és Vass Loránt diakónusokat. A két pap mellett két új diakónusnak is örvendhetünk, hiszen Molnár Eduárd és Istvánfi Szilárd növendékek magukra öltötték a szerpapi módra viselt stólát és dalmatikát.

A Székesegyházban összegyűlt nagy számú hívő előtt, Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a bevonulást követően emlékeztetett mindenkit, a papszentelés és diakónusszentelés nagy kegyelem: „Első sorban azok számára kegyelem, akik e szentséget kapják, de nagy kegyelem az egyházmegye számára is, hiszen benne látjuk biztosítva Istennek azt a csodálatos ígéretét, amely által mindig gondoskodik munkásokról a szőlőjében."

A szentelési szertartás az evangéliumi rész felolvasása után vette kezdetét, amikor a püspök sorban hívta a szentelendőket, ők pedig a zsoltáros szavaival válaszoltak: „Íme, itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem, Istenem!" A szerpapi és áldozópapi szolgálatba lépőket sorban vezették a Püspök atya elé, ahol kimondták róluk, hogy a keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján méltónak találtattak.

Ezt követően hangzott el a szentbeszéd, melynek elején Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök emlékezett a július 3-án zajlott boldoggá avatásra: „Alig egy hete, hogy boldoggá avatást ünnepeltünk, itt az egyházmegye búcsúünnepén. Vértanú püspökünket, Boldog Scheffler Jánost - most már így emlegetjük - az anyaszentegyház oltárra emelte. Érdekes elgondolkodni, hogy ő is volt valamikor kispap, benne is fölgyulladt a papi hivatás lángja, ő is elkötelezte egyszer magát, mint diakónus, majd pedig mint fiatal levita Isten szolgálatára. Őt is ugyanazok a készületi idők jellemezték, mint a mai kispapokat, és amikor a papság kegyelmét megkapta, azokon az állomáshelyeken teljesítette szolgálatát, amelyekre a püspöke küldte. Kemény időben lett ő püspök, az az idő - amelyet ő az ősegyházihoz hasonlított - vértanúkat termett. De ezek hősies helytállásának köszönhetjük azt, hogy a mi vidékünkön nem gyengült az egyház, hanem még inkább megerősödött. Különösen most, hogy XVI. Benedek pápa, vértanú püspökünk személyében égi közbenjárót adott nekünk."

A szentelendőknek az evangéliummal adott bátorítást: „A mai evangélium egyikőtök kérésére a sziklára épített házról szólt. Jézus a hegyi beszéd tanítását ezzel a hasonlattal zárja: 'Aki megtartja tanításomat hasonló ahhoz, aki sziklára építi a házát'. (Mt 7,24) Ti is készültetek öt-hét éven keresztül, arra a feladatra, amire ma vállalkoztok. Mondhatnánk, hogy az építkezés módszereit elsajátítottátok, beszereztetek minden olyan anyagot, amire szükségetek lesz annak a lelki háznak az építésére, amit Isten kegyelmével ma megkezdtek. (...) Amikor Krisztus fölszentel, akkor megerősít és eltölt azzal a kegyelemmel, amire szükségetek lesz. Bízzatok benne! De emlékezzünk Szent Pál szavaira, amikor azt mondja, hogy Isten sok kegyelmét mi cserépedényben hordozzuk. Mi magunk törékenyek vagyunk, emberek vagyunk! Minden nap szembe kell nézzünk saját bűneinkkel, gyengeségeinkkel, és ezeket is oda kell vinnünk Isten elé, tőle kérve bocsánatot, megerősítést, és minden alkalommal áldást. (...) Krisztus megáldja azt, aki rá építkezik. A mi világunkban nagyon nagy kísértés egy pap számára, hogy kimerüljön a szeretetszolgálat végzésében. Az egyház diakónia, vagyis szeretetszolgálat minden tekintetben, és minden keresztény meghívást kapott erre a szeretetszolgálatra. De nagy a veszélye ennek, hogy mindez csupán akciókban fullad ki, ha nincs meg a kellő lelki háttér. Nagy a veszély a mai pap számára, hogy mindenfélébe belekezd, ami látszik és elhanyagolja azt ami nem látszik, de legalább annyira fontos: az imádságot, a szentmisét, arra való készületet, a szentmise méltó végzését."

Schönberger Jenő püspök kiemelte, a pap imádsága a közösség áldáshozója: „A pap imádsága az, ami dicsőíti az Istent és lehozza tőle az áldást. Ha Isten felé nem száll a dicséret, ne csodálkozzatok azon, ha elmarad az áldás. Nagyon fontos az a sokrétű feladat, ami rátok vár, de mindennél fontosabb az, hogy ti az imádság emberei legyetek, mert ha nem lesz az az élő kapcsolat, bármit tesztek, csak homokra építetek. (...) Ez az, amit nagyon szeretnék a lelketekre kötni a szentelésetek előtt: Ha élő kapcsolatban maradtok az imádság által Istennel, akkor soha nem fogja hagyni hogy elszakítson valaki, vagy valami benneteket tőle. Ez a legfontosabb egy pap számára."

A prédikációt követően az engedelmességi ígéret letétele következett, amikor a szentelendők egyenként a püspök elé járultak és letérdeltek. Összekulcsolt kezüket a püspök kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek a mindenkori püspöknek. A következő mozzanatban, a püspök felhívására a jelenlevők letérdelve imádkozták a mindenszentek litániáját a papi és szerpapi kötelékbe lépő négy fiatalért, hogy a vállalt feladatuknak meg tudjanak felelni. Mindeközben a szentelendők a földre borultak az önátadás jeleként, ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat.

A diakónusszentelés leglényegesebb része a kézrátétel és a felszentelő ima volt. Ezt követően öltöztek be a szerpapok sajátos öltözékébe és vették át az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónusszentelésben hatalmat kaptak Isten igéjének hirdetésére. A papszentelés is a kézrátétellel és felszentelő imával folytatódott, de ez esetben már a jelenlevő papság is sorban a szentelendőkhöz járult. Az újonnan felszenteltek beöltöztek a papi módra viselt stólába és miseruhába, a püspök pedig megkente krizmával a kezüket. Így valósult meg az írás szava: az Úr lelke rajtam, ő kent fel, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket (Iz 61,1).

Az áldozati adományok átadására ez után került sor. Ekkor az újonnan felszenteltek kezükkel érintették az ostyát és a kelyhet a borral, annak jeleként, hogy a papszentelésben hatalmat kaptak arra, hogy a szentmiseáldozatot bemutassák.

Végül a püspök békecsókkal köszöntötte az újonnan felszentelteket, majd a papság is békecsókot váltott velük. Ez a csók Krisztus barátságának a jele, aki azt mondta: nem nevezlek többé szolgáknak benneteket, hanem barátaimnak mondalak (Jn 15,15).

Ezzel lezárult a papszentelés szertartása, a szentmise pedig a felajánlással folytatódott. Schönberger Jenő püspök a szentmise végén köszönte meg a szülőknek az áldozatot, amit gyermekükért hoztak, és mindazt a nagylelkűséget, amellyel átengedték őt a Jóistennek. Köszönetet mondott ugyanakkor a plébánosoknak és tanároknak a fiatalokba fektetett munkáért.

A most felszentelt papok ezzel már primiciájukra készülnek. Oláh Zsolt elsőmiséje 9-én szombaton este hat órától a Kis Szent Teréz templomban, Vass Lorándé pedig vasárnap szintén este hattól a Szentlélek templomban lesz.